Don't let me go - 5. rész

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt! Mint azt olvashatjátok jobb oldalon: egy hétig nem lesz rész. Találkozunk egy hét múlva! Ne felejtsetek el komizni és pipálni! Jó olvasást!

Lily, xoxo

-Csak annyit akarok mondani, hogy sajnálom.- néz rám kiskutyaszemekkel.

-Ezért jöttél ide? Teljesen felforgattad az életemet, és most csak ennyire telik tőled? Rush is itt hagyott.- kezdek ideges lenni.

-Russel elment?- néz rám kikerekedett szemekkel.

-Hát képzeld, nem bújt el a kanapé mögé.- mondom, miközben a kezeimmel hadonászok.

Összehúzza a szemét és mint valami sértődött kisgyerek hátat fordít nekem és kiviharzik az ajtón. Hagyjon itt nyugodtan ő is, már nem számít. Nagy nehezen felállok és én is elindulok a színpad felé. Csak Liam és Louis ücsörög a nagy L alakú kanapén. Nagyban társalognak, de amikor észrevesznek engem egyből befogják a szájukat. Ó, nem átlátszó, dehogy! Megforgatom a szememet, s felsétálok a színpadra, leülök a legszélére és lábamat lógatva az óriási teret bámulom. Sokkal jobb itt lenni, amikor tele van sikítozó rajongókkal. Ők legalább elvonják a figyelmemet. Egy percig még elmerengve bámulom a leghátsó sort, majd összerezzenve figyelek fel Zoe-ra aki kettőt tapsolva igyekszik felém. Ismételten felnézek a plafonra, amit Zo egyből észrevesz és játékosan felemeli a mutatóujját. Végigsimít göndör tincseimen és leguggol mellém.

-Mi a baj Harold?- a hangjában mélyről jövő kedvességet vélek felfedezni. Felkapom a fejem és elmosolyodom. Régen fordultak felém ilyen kedvességgel. Nincs kedvem válaszolni, ezért csak megrázom a fejemet és megölelem.Azonnal visszaölel és megveregeti a hátamat.- Gyere nagyfiú! Próbálnunk kell!

Túl szép volt, hogy igaz legyen! Az embernek nem lehet öt percnél több nyugalma. Nyögve felállok és miután leporolom a gatyámat elindulok a mikrofonom felé. Beállunk a megszokott helyünkre mind az öten, majd folytatódik az unalmas próba. Este hétre érek haza, és hullafáradtan rogyok le az imádott kanapémra. A fejem alá teszem a kezemet és már majdnem elszundítok, amikor megrezzen a zsebemben lévő telefonom. Sóhajtva ülök fel és próbálom meg kioperálni az extra szűk nadrágomból a még mindig rezgő készüléket. Nagy nehezen sikerül komplikáció nélkül kiszednem. Megdöbbenek, amikor meglátom a képernyőn szereplő nevet. Rákoppintok a zöld ikonra és a fülemhez teszem az iPhone-t.

-Harry, segítened kell, nagy bajban vagyok!- a kétségbeesett hang miatt gumó keletkezik a torkomban, amit megpróbálok lenyelni, de csak egyre nagyobb lesz. Mekkora baj lehet, ha pont engem hív?

-M-mi történt?- alig tudok kinyögni két szót. A fejemben elkezdem gyártani a legrosszabb forgatókönyveket. Összeszorítom a szememet és megrázom a fejemet. Nem szabad most másra gondolnom, csak Rushra kell figyelnem.

-Tartozom egy kis pénzzel az egyik régi barátomnak, akinek fegyvere is van.- a szemeim kikerekednek. Furcsán mondja ki a barát szót, ami miatt nekem egyből feltűnik, hogy nem egy kellemes ismerősről van szó.

-H-hol vagy? Mennyi pénz kell?- megdörzsölöm az arcomat és próbálom felfogni ezt a lehetetlen helyzetet.

-A Kings Land-ben vagyok. És 700 font kéne nagyon gyorsan.- a hangja megremeg a nagyon szónál, mire én leemelem az alig használt Audi R8-am kulcsát. Inkább taxizni szoktam, mert féltem a gyönyörűségemet.

-10 perc, és ott vagyok! Kitartás!- Rush nyel egyet és bontja a vonalat.

Megnyomom a garázs távirányítóján a fel gombot és az elektromos garázskapu recsegve ropogva megindul. Bepattanok a kocsiba, és egyből beindítom.. Kitolatok, és elindulok a főút felé. Az első bankba rontotok be, ami a lakásom közelében van. Alá kel írnom egy papírt, hogy kiadják a pénzt, de miután meggyőződtek arról, hogy Harry Styles vagyok a kezembe nyomják az összeget. Belerakom egy kisebb táskába, amit a kocsim hátuljában találok, és százötvennel száguldozok a Kings Land felé. A forgalom és a közlekedési lámpák is nekem kedveznek. Most valahogy minden lámpa zöldre vált és parkolóhelyet is egyből találok. Viszonylag hamar odaérek, de a tízperces határt így is jóval átlépem. Berontok a dupla ajtón és szétnézek. A hely teljesen üres. Minden tiszta por és kosz. A bárpult felé veszem az irányt, ahol megpillantom Russelt. Be van kötözve a szája, és csak mutogatni tud. Kézmozdulatai az ajtó felé vezetnek, de nem tudok elég gyorsan kapcsolni. Csak egy kis idő elteltével veszem ki a kézmozdulataiból, hogy a hátam mögé mutogat. Talán ez a végzetem. Egy lövés dördül el, majd a fájó pont felé kapom a kezem. Megérzem az undorító fémes szagot és elfintorodom. A vállamból ömleni kezd a vér. Az utolsó emlékem az ájulás előttről az, amikor kiszakítják a kezemben szorongatott táskát, majd már csak a fejem koppanására leszek figyelmes a kemény fapadlón.

***

-Harry! Oh, Istenem! Az az idióta Russel tehet mindenről!- hallom meg Louis halk, mérges hangját. Megmozdítom a kezemet és megpróbálom felemelni, de olyan mintha téglából lenne. Megérzem, hogy több helyen idegen anyag van a testemen. A fejem és a vállam van bekötve.

-Ne mondj ilyeneket Lou!- mondja határozottan Liam, mire Louis sóhajt egyet. Megpróbálok megszólalni, de csak halk nyöszörgésre telik tőlem.

-Felébredt?- hallom meg Niall hangját egy kicsit messzebbről. Aranyos ír akcentusa mosolygásra késztet, de nem tudom megmozdítani arcizmaimat. Megpróbálom felnyitni a szemeimet, de olyan, mintha legalább tíz kilónyi súly húzná lefelé. Valaki megfogja a kezemet. Egyből megismerem az apró mancsokat, csak egy emberé lehetnek. Louis. El akarom rántani a sajátjaimat, de nem tudok mozdulni, ezért csak tűröm gyengéd érintését.

Még egyszer meg kell próbálnom felnyitni a szememet. Na, háromra. Egy... kettő... három. A szemem káprázik a fehér orvosi szobától. Először homályosan látok, de aztán kitisztul minden s megjelennek előttem a srácok alakjai. Zayn megkerüli az ágyat és a nyakamba veti magát. Felszisszenek, amikor hozzáér a vállamon lévő kötéshez.

-Aggódtunk érted!- suttogja  fülembe. Válaszul csak hümmögök egyet. El bírom képzelni.

Liam kirohan a tágas szobából és néhány perc múlva visszatér egy fehér köpenyes orvossal. Irtózom tőlük. Az orvos bemutatkozik, és megvizsgál. Szerinte minden rendben van velem. Amikor megkérdezem mikor mehetek haza, csak annyit válaszol, hogy még néhány napot benn kell maradnom, hiába jól vagyok. Amint kimegy a szobából felsóhajtok és hátradűlök a párnámra. Az otthoni ettől sokkal puhább.

Niall lép mellém és egy Nando's-os zacskót tart a kezében. Felém nyújtja, mire felcsillannak a szemeim. Nagyon éhes vagyok. Amikor át akarná nyújtani nem tétovázok a kezénél fogva megpróbálom lehúzni magamhoz és jól megszorongatni fél kézzel. Ez az ötlet kicsit balul sül el, mivel inkább ő szorongat meg engem, mint én őt. Leteszi a takarómra a kaját, amit én egyből elkezdek enni. Nem szeretem annyira a Nando's-t de ebben a pillanatban nagyon jól esik  friss csirkehús.

-Köszönöm Niall. Ma te vagy a megmentőm.- mondom mosolyogva. Niall csak megvonja a vállát és szégyenlősen visszaül a helyére.

A szalvétával megtörlöm a szám szélét és körbenézek a társaságon, akik mindvégig engem figyeltek amíg ettem. Louis a homlokát dörzsölgeti és és felpillant a szemembe, és ekkor a kedvenc részem következik. Eleanor vágja ki az ajtót és tipeg be tűsarkúban. Odasétál hozzám és megsimogatja a fejemet.

-Remélem jobban vagy Hazza!- ne érj hozzám, és ne szólj hozzám!

-Persze, minden tök jó.- mondom, miközben gúnyosan elmosolyodom és visszavezetem tekintetemet a barátjára. Tátott szájjal néz felváltva rám és Eleanorra. A lány többet nem foglakozik velem, hanem inkább barátjára szenteli az időt. Befurakszik ölébe és onnan nézi a műsort.

-Hagyd már abba Louis!- mondja Liam, amikor Lou meg akarja csókolni El-t. Kérdő tekintettel néz fel barátunk csokoládé szemeibe és várja a magyarázatot.- Ha nem tudod, akkor inkább csináld, csak ne itt, ne előtte.- hát persze hogy rám céloz. Nem vagyok én olyan puhány, simán végignézem a smárt.

Liam mellém lépked és leül az ágyam szélére, megfogja egészséges kezemet és megszorítja.

-Ha rajtam múlna, már rég nem lennének itt.- nem hagyhatom, hogy erről kezdjünk el társalogni.

-Mióta vagyok benn?- Li úgy tesz, mintha észre se venné a hirtelen jött témaváltozást.

-Két napja. Nagyon mély altatásban voltál, ezért nem emlékszel mindenre.- bólintok és máris felteszem a következő kérdést.

-Hol van Russel.- félve nézek fel a csillogó barna szemekbe és epekedve várom a választ.

-Az ajtó előtt áll.- mutat a fehér faajtóra.- Arra vár, hogy behívjam, mert fél attól, hogy teljesen megutáltad.

-Ó, Istenem, dehogy utáltam meg! Ugye neki semmi baja sincs?

-Semmi.- kifújom a benntartott levegőt, amiről nem is tudtam. Legalább ő megúszta szárazon.- Behívjam?

-Kérlek.- nézek fel rá félmosollyal.

Az ajtó felé sétál és nagyra kitárja azt. Rush lép be rajta, fekete pólót, szürke farmert és Ray Ban napszemüveget visel. Sötétszőke haja tökéletesen áll. Elkezd az ágyam felé lépkedni és leveszi magáról a szemüveget. A fényben megcsillannak kék szemei. A szívem kihagy egy ütemet, a szám szétnyílik. Mellém lép, és leül az ágyamra. Megfogja a kezem és puha csókot lehel rá. Megmosolyogtat ez a gyengéd gesztus.

-Sajnálom.- néz rám bocsánatkérően.

-Nem kell.- mondom kapásból.

-De igen, nem kellett volna odarángatnom téged.- néz fel szomorúan a plafonra.

-Nem szeretnék erről beszélni.- mondom komolyan.- Még mindig haragszol?- nézek rá kérdőn, miközben megnyalom alsó ajkam.

-Hülye vagy? Ezek után, amit értem tettél? Bebizonyítottad nekem, hogy tényleg akarsz engem. Az ismerőseim közül senki sem ugrott volna, amikor felhívom.- mondja egy szomorkás mosoly kíséretében.

Megszorítom a kezét és annál fogva közelebb húzom magamhoz. Ajkaimat az övéire tapasztom és most végre nem azért csinálom, hogy Louis lássa, hanem azért mert tényleg meg akarom csókolni, és vágyom rám, és talán szeretem. Nagy kezeivel beletúr a hajamba ügyelve a fejemen végigfutó kötésre. A szájába nyögök, de most ez sem számít, csak ő meg én vagyunk. Lassan elhúzódik tőlem és a sérült vállamra teszi gyengéden a kezét. Arcom megrándul, de próbálok nem foglalkozni vele. Még mindig nagyon fáj, már csak az emlék is. A jobbommal felnyúlok az övéért és összekulcsolom kezeinket. Ebben a pillanatban egy nővér ront be a szobába és késői óra lévén mindenkit kitessékel és hazaküld. Rush szájáról még le tudom olvasni, hogy holnap bejön hozzám. Mosolyogva bólogatok és engedem a nővérnek, hogy megmérje a vérnyomásomat. Miután a fiatalnak nem mondható nő elhagyja a szobát álomba merülök, ahol fegyvert szegeznek a fejemhez.

***

Másnap reggel kényelmetlen fejfájásra ébredek ezért megnyomom a nővérhívót. Egy szőke 40-es nő lép be és megkérdi mi a gond. Elpanaszolom neki a gondomat, mire ő két perc múlva a kezembe nyom egy gyógyszert, és egy pohár vizet. Lenyelem a vízzel együtt a kesernyés ízű kapszulát ránézek a nővérre, aki már kifelé tart az üres poharammal. Ránézek az éjjeliszekrényre és megpillantom a telefonomat. Gyorsan feloldom a zárat és megnézem a nem fogadott hívások számát, és a beérkezett sms-eket. Olvasatlanul törlöm ki a Louistól kapottakat és újra elolvasom Rush üzeneteit. Halk kopogást hallok az ajtó felől, aztán Louis dugja be bozontos fejét. Megforgatom a szememet, amikor belép a szobába. Megkerüli az ágyat és leül a székre, amin általában mindig Liam foglal helyet.

-Miért csak te jöttél?- nézek rá "undorodva".

-Mert a többiek még alszanak. És mert én törődöm veled a legtöbbet.- az utolsó mondat hallatán felhorkanok és olyan "komolyan?" fejjel nézek rá.

-Te törődsz velem a legtöbbet.- ízlelgetem a mondatot.. Nekem marhára nem úgy tűnsz, mint aki törődik velem. Félsz, hogy elveszítesz, és nem lesz kinél aludnod?- nézek rá gúnyosan.

-Nem, attól félek, hogy elveszítem a legjobb barátom, akit szeretek.- mondja lehajtott fejjel.