Don't let me go - 6. rész

A kórházban töltött időről nem szívesen beszélek senkinek. Utáltam azt a két hetet, amit ott kellett töltenem. A fiúk sokat voltak bent nálam, de így is nagyon sokszor unatkoztam. Minden napom ugyan úgy telt. Reggel felkeltem, megvizsgáltak, reggeli, bejöttek a fiúk, ebéd, vizsgálatok, elmentek a fiúk, vacsora. Miután Louis a kijelentette, hogy szeret, teljesen bepipultam, és összevesztem vele. Többet nem jött be hozzám, de hogy őszinte legyek nem is hiányzott, mivel Rush minden nap bent volt velem, és megpróbálta elterelni a figyelmemet a szörnyű környezetről. Most is itt van velem és nézi, ahogyan a ruháimat pakolom a sporttáskámba. Halvány mosoly játszim az arcán és miután végzek megfogja a kezem és kivezet az épületből. Rengeteg fotós van mindenütt és kapva az alkalmon arról kérdezgetnek, hogy mióta vagyok meleg, és hogy mióta van barátom. Nem válaszolok semmit, csak megszorítom a mellettem haladó Russel kezét. A parkoló közepén áll Russel Ford-ja és miután kinyitja mindketten bepattanunk. Fáradtan dőlök neki a háttámlának és hunyom be a szemem. Rush beindítja a kocsit és egyből ki is kanyarodunk a főútra. Egy húsz perces kocsikázás után leparkolunk a házam előtt, és mindketten a bejárati ajtó felé vesszük az irányt. Rush hozza a táskámat, -ragaszkodott hozzá- hiszen én vagyok a beteg.

Ami az egészségi állapotomat illeti, sokkal jobban vagyok. A vállam se fáj már annyira és a fejem is csak néha sajog, de arra kaptam gyógyszert. Megkaptam a kiszedett golyót, ami egész kicsi ahhoz képest, hogy mekkora fájdalmat okozott nekem. Állítólag a pici hegem örökre meg fog maradni. Amikor az orvos ezt bejelentette én letudtam volna egy vállrántással, -de sajnos nem lehetséges félvállal- ettől lehetne sokkal rosszabb is.

Amint belépek a házba egyből a kanapéhoz sietek és elhasalok rajta. Annyira hiányzott már! Felemelem a fejem és felpillantok a mellettem álló Rushra, aki vigyorogva néz e rám. Szerinte vicces? Feltápászkodom félkézzel és a felkötött kezemmel felé bökök.

-Teee!- egyből hátat fordít nekem és beszalad a konyhába. Utána indulok és meg is találom az asztal alá bújva. Egy pillanatra megtorpanok. Hoppá! A nadrágomnak és a pólómnak még mindig itt kellene lennie! Jobban körbenézek és meglátom a bárpulton. Odasétálok és felveszem a levelet, ami a kimosott ruhák tetején hever. Lassan felszakítom, teljesen megfeledkezve Russelról, aki már mellettem áll, és nézi, ahogy szerencsétlenkedem a felbontással. Csak egy rövid cetlit találok benne, amin Louis szálkás kézírásával ennyi van:

"Ennyivel azért még tartoztam neked. Kösz ezt a három évet. -Louis"

Szomorúan elmosolyodom és lenyelem a torkomban keletkező gumót. Nem csinálhatja ezt velem, ez szinte már érzelmi zsarolás! A kis levelet leteszem a fehér póló és a sötétkék nadrág tetejére. Megtörlöm az arcomat, mivel észrevétlenül könnyek kezdtek csorogni a szememből. Russel felé fordulok és az ölelésébe menekülök a gondok elől. Erős karja körém fonódnak és biztonságban tartanak. Fejemet a nyakába temetem és engedem, hogy a könnyek utat törjenek maguknak. Rush lassan ringatni kezd és a hajamet simogatva próbál elcsitítani, de ebben a pillanatban szinte senkinek sem sikerülne, csak egy embernek. De őt magamra haragítottam. Három évet nem tudok olyan könnyen elfelejteni, akármennyire is próbálkozom. Több időre van szükségem. Azt sem fog jót tenni, hogy minden nap látni fogom a próbán, vagy egészen három hónapig leszek összezárva vele egy buszban. Most legszívesebben elásnám magam mélyen a föld alá, amíg el nem felejtem. Kibontakozok az ölelésből, és a hideg fal mentén lecsúszok a szintén hideg csempére. Annyira ismerős nekem ez. Mindig én vagyok az, akinek összetörik a szíve és aki egyedül marad, de most végre nem maradtam teljesen egyedül. Itt van mellettem egy srác, aki bármit megtenne értem. Mosolygásra késztette a gondolat. Ez vagyok én egy kisírt szemű, mosolygó, meleg énekes, aki elvesztette a legjobb barátját és a szerelmét.

***

A nap ma nem dugja ki a fejét, hanem a felhők mögött marad, amik az eget borítják. Az eső halkan kopog a párkányon. A mellettem fekvő fiú felé fordulok és végignézek arcán. Elmosolyodom, amikor halkan horkolni kezd. Benne még ez is tökéletes. Paul nagyon rendes volt és megengedte, hogy ma még itthon maradjak pihenni. Muszáj megforgatnom a szemet, ha arra gondolok, amikor bejött hozzám a kórházba. Jól lecseszte a fejemet és nem értette, hogy miért játszom mindig a nagyfiút. Vihettem volna magammal testőröket, de minek? Úgysem tudtak volna semmit sem tenni.

A horkolás halk szuszogássá formálódik és lassan megpillantom a sötétkék szemeket, amik a tengerre emlékeztetnek. Beletúrok a kócos tincsekbe és közelebb húzom magamhoz. Lágy csókot hintek ajkaira, majd az ölelésébe burkolózom. Ma tényleg semmi kedvem kimenni a sáros időbe. Ha lehetne egész nap összebújva nézném a tv-t a barátommal. De hiszen ma meg is tehetem! Végre hosszú idő után egy igazán jó nap!

-Ugye ma nem dolgozol?- néztek fel rá. Remélem, hogy együtt töltjük az egész napot.

-Csak miattad szabadnapot vettem ki.- simítja meg az arcomat.

A mutatóujja végigsiklik az alsó ajkamon, mire én egy puszit nyomok rá. Annyira szeretem, amikor ilyen gyengéd és figyelmes velem. Beletúrok göndör tincseimbe és megpróbálom úgy elrendezni őket, hogy ne gátoljanak meg Russel végigmérésében. A fiú feláll és mielőtt belép a fürdőbe visszatekint rám és mosolyogva nyugtázza, hogy tényleg a fenekét nézem. Vörösödve bújok vissza a takaró alá, és abban reménykedem, hogy talán így eltűnik a kínos érzésem a lebukás miatt. Néhány perc múlva hallom, hogy nyílik az ajtó és egy meleg áramlat kíséretében kilép Rush. Megborzongok, amikor leemeli a fejemről a takarót és belecsókol a nyakamba. Nyögdécselve ülök fel és tolom el magamtól. Kipattanok a meleg takaró alól és a konyha felé veszem az irányt. Kiveszek egy kis kaját a hűtőből és leülök az egyik bárszékre. Fél kézzel valahogy nem akar sikerülni, de ekkor megérzem egy kezet a térdem és a derekam körül, majd már fent is vagyok. Mosolyogva fordulok Russel felé, aki már a hűtőben kotorászik és valami ehetőt keres. Ezer éve nem voltam már bevásárolni, ezért az elmémbe hasít a gondolat, miszerint ideje lenne már meglátogatni az egyik közelben lévő áruházat.

-Eljössz velem bevásásrolni?- pillantok a már mellettem ülő fiú felé, aki mosolyogva bólint.

Nem is nagyon menne egyedül. Fél kézzel sajnos nem sokra megy az ember. Elkezdem kanalazni a gabonapelyhet, de egyből ki is köpöm. A tej már rég megromlott. Russel kérdő tekintettel néz rám, mire én az orra alá nyomom a kis tálkámat. Amint beleszagol elfintorodik. A kukához lépek és kiöntöm a romlott kajámat. Egészen tele lettem a reggelivel. Russel szerencsés, mivel az ő joghurtja még nem romlott meg. Mellé lépek és kiskutyaszemekkel nézek rá. Egyből leesik neki, hogy mit szeretnék.

-Neeem, itt én vagyok a vendég, nem kapsz belőle!- meg mindig őt vizslatom, mire rám sem nézve felém nyújt egy kanállal a barackos finomságból. Mosolyogva veszem a számba a kanalat. Végre felém néz, és látom, hogy ő is jó kedvében van. Visszaereszti  kezét, és most a saját szájához emel egy falatot, aztán pedig megint elém tolja a kanalat. Így folytatjuk, amíg ki nem fogy a kis műanyag doboz.

Miután végzünk a "laktató" reggelivel mindketten felöltözünk és a garázs felé vesszük az irányt. Amikor kinyitom az ajtót Rush szája tátva marad és kitágult szemekkel mutogat az Audi R8-am felé. Felnevetek és felé dobom a slusszkulcsot. Még mindig nem tud megszólalni. Felváltva mutogat a kocsira és magára, mire én még mindig vigyorogva bólintok. Megnyomom a garázsnyitót és a műanyag ajtó elkezd felfelé gördülni. Beülök az anyósülésre és várom, hogy ő is beszálljon. Amikor behuppan mellém felsóhajtok. Kezével végigsimít a kormányon, aztán beindítja a kocsit, és máris száguldozunk a közeli Tesco felé. A parkolóban -és az utcán is- mindenki felénk, vagyis a kocsi felé kapja a fejét. Kicsit feltűnő látvány vagyunk, de nekem csak ez a kocsi kellett, amikor megszereztem a jogsit. Russel leparkol a bejárattal szembeni sorba, és máris a nagy üvegajtók felé tartunk. Útközben szerzünk egy kosarat és belépünk a vásárlótérre. Veszünk egy kis piát, vizet sok-sok kaját, és nekem gumicukrot (cicákat nem lehet kapni). Egy fél óra múlva teli kosárral megyünk a kassza felé. Miután fizettünk és bepakoltunk az Audi nem túl nagy csomagtartójába, Russel visszasietett a kosárral és nemsokára már megint úton vagyunk, vissza, a házam felé. Miután Rush beállt a garázsba behordunk mindent.

Rush segítségével felülök a pultra és előkapom a telefonomat. Fellépek az internetre és keresek valami ehető kaja receptet. Találok egy egyszerű paradicsomos tésztát, amire Russel is rábólint.

-Na, tehát vágd fel a fokhagymát, meg a rendes hagymát, de csak a sima hagymát rakd bele a serpenyőbe.- a sötétszőke srác egyből el is kezdi és nemsokára megérzem a piruló hagyma illatát.- Mehet rá a fokhagyma is.- lejjebb tekerem a lapot és olvasom tovább.- Oregánó, bazsalikom, só.- Minden belekerül a kezdetleges szószba.- És most jöhet a paradicsomszósz.- Rush kibontja a tubusos paradicsomot és ráönti a hagymákra és a fűszerekre. Elővessz egy nagy edényt, amibe vizet tölt és elkezdi felmelegíteni, amikor már forr beleönti a tésztát és nyolc perc alatt olaszosra főzi. Lereszel némi sajtot és mindent az asztalra helyez.

Felém fordul és fülig érő mosollyal meghajol. Lassan leugrok az asztalról és helyet foglalok vele szemben az asztalnál. Szedek tésztát, szószt és egy kis sajtot dobok a tetejére.

-Isteni lett! Kár, hogy én nem tudok főzni. Bármikor felgyújtom a konyhát.- mondom kicsit szomorúan. Engem anyukám sosem tanított meg főzni, de annyira nem is vágytam rá, amíg vele laktam.

-Köszönöm, majd megtanítalak!- felhorkanok, de aztán bólintok.

-Sok szerencsét hozzá!

***

A fejemet a vállára a hajtom, miközben a tv-ben a gonosz vámpír még mindig üldözi a platinaszőke csajt, aztán elkapja. A fejemet belefúrom Russel nyakába. Egyszerűen nem bírom a vért, ha én vérzek azt meg pláne nem. A vérről egyből a balesetem jut eszembe, és hirtelen sajogni kezd a vállam. Kicsit elszomorodom, ahogy arra a pillanatra gondolok, amikor megéreztem a lövedéket a vállamban. Talán még sokáig fog kísérteni az emlék, talán még sokáig fog bennem élni. Rush a hajamat kezdi el simogatni, mire felemelem a fejemet. Csillogó kék szemeibe nézek, és egyből elfelejtek mindent. Belül teljesen elolvadok. Közeledni kezd felém, amit én viszonozok és ajakival máris az enyémeket simogatja. Hirtelen már nem érzem magam szomorúnak, csak arra gondolok, hogy itt van ez a fiú, aki először végre igazán boldoggá tett.

***

A zuhany most is jól esik. Óvatosan mosom meg a sérült vállamat. Megpillantom a helyet, ahol a golyó fúródott belém. Kicsit megrándul az arcom, de folytatom a tevékenységet. Egy törülközővel a kezében Russel vár és muitán szárazra töröl mindenütt felsegíti a vállamra a kötést, ami igazából csak egy tépőzáras tartó szerkezet. Felveszek egy boxert és befekszem a puha ágyikómba. Egy rövid zuhanyzás után Russel is csatlakozik hozzám, majd a karjaiba zárva álomra hajtom a fejemet.

Az éjszaka közepén hangos röhögésre leszek figyelmes, ami az utca felől jön. Kíváncsian szállok ki az ágyból és sétálok el az ablakig. Elhúzom a függönyt és egyből meglátom a részeg Louist és Jost, a dobosunkat. Nagy nehezen felérnek az ajtómig, és ráülnek a csengőre. Russel szemei kipattannak és velem együtt siet a földszintre, hogy kinyissuk az ajtót. Nagy nehezen megtalálom a kulcsot, és nemsokára ki is nyitom az ajtót. Louis bágyadtan elmosolyodik és belép a házba.

-Szia Harry!- jön oda hozzám és egy puszit nyom a szám sarkába. Bűzlik az alkoholtól és a cigaretta füsttől. Elfintorodom és leveszem a nyakam köré fonódó karjait.

-Szia Harry!- mondja Josh valamivel józanabbul, mire gyből jobb kedvem lesz.

-Szia, te nem ittál?- fordulok felé.

-Én nem ittam, annyit. Lou viszont nagyon kiütötte magát. Tudod, szakítani nem könnyű dolog.- szakítani?! Hirtelen fel sem fogom, hogy mit mondott Josh.

-Louis szakított Eleanorral?- biztos csak félreértettem.

-De még hogy! Ha láttad volna! Nagyon durva volt! A csaj egyből ordítani kezdett, hogy neki szüksége van rá.- mondja Josh teljesen beleélve magát.

-Annyira nem vagyok rá kíváncsi! Gondolom itt szeretnétek aludni..- néztem az ittas páros tagjaira felváltva.

-Igeeen, de én veled a-akarok aludniii!- mondja Louis.

-Persze! Majd pont te fogsz velem aludni! Gyertek, megkapjátok a vendégszobát, ha úgy megfelel.- nézek vissza a lépcsőről.

-Ha nem gond, én nem aludnék Louis-val, nekem tökéletes lesz a kanapé.- mutogat kedvenc ülőgarnitúrám felé Josh.

-Oké, a szekrényben találsz még párnát, meg egy kötött plédet.- mondom a kis szekrényre mutatva, ami a szoba másik végében áll.- Gyertek fiúk!- mondom Lounak és Russelnak. Rush segít Louisnak feltántorogni a lépcsőn. Bevezetem őt a vendégszobába és ledobjuk az ágyra.

-Velem alszol?- Josh felé nézek, aki csak megrándítja a vállát.

-Nem, inkább nem, jó éjt!- mondom, majd Rush-al kilépnénk a szobából, de az utolsó utáni pillanatban Louis odaszól nekem.

-Kaphatok egy jó éjt puszit?- megforgatom a szememet és visszacammogok hozzá. Felül és a kezemnél fogva lehúz magához. Ajkait az enyémekre tapasztja, de egyből el is húzódik visszadől az ágyra és máris alszik, mintha lelőtték volna.

Visszamegyek a szobámba és befekszem Russel mellé, aki átkarolja a derekamat és közelebb húz magához. Mellkasába fúrom a fejem és megpróbálok elaludni, de valahogy nem akar sikerülni. Csak Louis ajkaira tudok gondolni az enyémeken. És a szomorú tényre, hogy ehhez is részegnek kellett lennie.